A tejpara

A parák PARÁJA...Mert ugye azt hallgatod már a terhesgondozás alatt, hogy mindenki ősanya. És tud szoptatni. És annyi teje van, amennyi annak a gyereknek kell. És nincs olyan, hogy nincs elég...hát jelentem van. Nekünk nem elég...

Hanga 3 hetesen tartott egy szopi sztrájkot, ami pont elég volt ahhoz, hogy az amúgy sem óriási mennyiségű tejcsi elkezdjen szépen elapadni...Mentünk dokinénihez és kiderült Hanga bébi 40 gr-ot gyarapodott 1 hét alatt, ez még nem is lett volna olyan nagy gond, de besűrűsödött a vizelete, r-go piros volt a pelus -hogy a frászt is rám hozza-. Próbaszopi dokinéninél, eredmény: 10 g! Hesszsussz!!! Tápszer receptel távoztam... Sírva... Önmarcangolás beindult. Lesütött szem a patikában, amikor a receptet átnyújtom, hogy ne lássák az arcomat, ki is az az ANTIANYA, aki tápszert ad a gyereknek. Sírva hívtam Apafejet, aki -a kis drága- azt mondta, hogy örüljek, hogy van lehetőség pótolni, ha nincs elég tej, és higgyem el, nem ettől leszek rossz anya...Aztán sírva hívtam Anyukámat, aki újra elmesélte, hogy én és a bátyám orizás tejen nőttünk fel és nincsen semmi bajunk...és mint hozzáértő higgyem el, hogy ezek a mai tápszerek már nagyon jók, és biztosan visszajön a tejcsi.

OK. Bőgés tovább. Szoptatás, után pótlás adása. Macerálás a tápival. Felforralni a vizet, lehűteni 40 fokra.De honnan tudjam, hogy jó? Nem vettünk mindenféle csodakütyüt ami pont 40 fokra melegít, mert úgy érezetem az autoklávnak (sterilizáló) és egyéb társainak a laborokban van a helye nem pedig egy magyar anya háztartásáben. Szóval pancsolás a tápszerrel, és parázás, mert Hanga addig nem kapot se cumit, se cumisüveget. Biztosan cumizavaros lesz mondatok mormolása....áááá szörnyűséges volt.

Nos jelentem hál'Istennek nincsen cumizavar, sőt Hanga van amikor elfelejti, hogy hogyan kell enni a cumisüvegből. És cumisüvegezés közben fordul rá a cicire. Hurrá!!!

Hogyan jutottunk a jelnlegi szintre? Hanga mai napig kap pótlást (már 4 hós) egyszer vagy kéts

zer egy nap. Van hogy alig eszik belőle, van hogy beszippantja az összeset. Sajnos ezt a mennyiséget nem sikerült letornáznunk, pedig mindent próbáltam. Elmentem szopis tanácsadóhoz -itt köszönöm meg Morvay Réka segítségét- Ő elmondta, hogy sajnos van ilyen, de kitartással a tej mennyiség növelhető, és az sem igaz, hoyg aki egyszer már evett tápit, az le fog szokni a szopiról. Hanga is kb. két hét alatt eljutott a jelenlegi 1-2 pótláshoz. Egyszerűen elutasította a tápit a szopik után. Először persze ezen is paráztam, hogy úristen éhen fog halni, aztán kiderült, hogy sikeresen növeltük a tejcsi mennyiségét. Szóval most így állunk, de rögös volt az út idáig.

Először kézi mellszívó, majd házi motoros, most -az álltalam csak iparinak hívott- melszívó, ami szerintem inkább már fejőgép! Minden szopi után fejés, összes csodabogyó megvásárlása ami a magyar piacon előfordul. Pszichés ráhatás "van tejem, van tejem" mondatok mantrázása. És ami a legjobban bejött: egész nap ágyban maradni a bébivel és csak szopotatni, szoptatni. Hanga még két és fél hónaposan is szinte óránként szopizott. Drága Anyukám mindig mondja, hogy csodál, hogy ennyire kitartóan próbálom ezt a szopi témát kezelni. No de megérte, azt a pici pótlást leszámítva Hanga mégis egy anyatejes gyerek.

És ha azt hinné az ember lánya, hogy túl van a nehezén, hát jelentem NEM! Ez a szoptatás csak bonyolódik :) most már elég nagy a kiccsaj és ha nem csendben szoptatom, akkor minden eltereli a figyelmét, és 2-3 szívás után vigyorogva forgatja a fejét körbe-körbe. Ennek az a következménye, hogy a mell nem ürül ki rendesen, ezért a tej mennyisége csökken, mert az agy azt hiszi, hogy kevesebb is elég, ezért anya újra átmegy paragépbe. És előveszi a nagyüzemi fejőgépet. És fej. És megint olyan fáradt néha, hogy azt sem tudja, hogy fiú-e vag lány....:) ÉS ÚJARA UTÁLJA AZ ÖSSZES TEJCSÁRDA ANYUKÁT!!! :)

Megérkezés Manóföldére

Bár két hónap eltelt azóta -de, hogy Hanga minden mozzanata ismert és története kerek legyen- kezdem Hanga kinti életének a legelején.

Tehát a szülés: az egész terhesség alatt ez volt az egyetlen dolog, amitől nem paráztam. Féltem a genetikai rendellenességektől, féltem, hogy milyen anya leszek, tudom-e teljesíteni azt a sok elvárást, amit a terhesség alatt sikeresen összeolvastam a neten, könyvekben és magazinokban, de valahogy a szülés nem rendített meg. (mostmár tudom, hogy legközelebb kb mire számíthatok:)).Egyet biztosan tudtam, ha mód van rá természetesen, fájdalomcsillapító nélkül egy bababarát kórházban szeretnék szülni.

Hanga kitöltötte a 40 hetet, sőt még 6 napot rá is húzott. Drága életem párjával az utolsó 2 hétben már minden nap túráztunk, hátha beindul...de Manó csak nem akart előjönni, jól érezte magát odabent. Aztán amikor a doktorbácsi megillyesztett minket, hogy ha péntekig nem indul be magától, akkor szombaton beindítja, na Hanga azt már nem várta meg:). Jött szépen pénteken magától.

Hajnal 1-kor kezdődtek a 10 perces fájások. Vártam két órát, aztán riasztottam csak Apafejet . Gondoltam ha ez mégsem az, had aludjon csak nyugodtan. (Persze titkon tudtam, hogy ez már az. :)) Szóval 3-ig 10 perceztünk. Szóltam hát Petykának, hogy szülünk, úgyhogy én elmegyek zuhanyozni, hajatmosni -ezt ugye muszáj, mert hogyan néznék már ki szülés közben zsíros hajjal:)- neki pedig az lenne a feladata, hogy szerkeszen valami kaját, mert éhen pusztulok. Zuhany, hajmosás, hajvasalás végeztével jött a szerelmem és közölte, hogy nincs itthon kenyér. (Miért is lenne egy 9 hónapos terhes háztartásában kenyér???:)) OK, semmi gond, akkor éjjel-nappali, nincs apelláta, kell az energia szülni, és ha már amúgy is megy, csapjon oda 2 tábla fehér csokit is a kenyér mellé. Petya elindult. Meske pedig készülődött tovább, a fájások pedig sűrűsödtek. Pakolni már nem kellett készen volt már AZ A CSOMAG kb 2 hete. Hihetetlen, de az akkorra már 6-7 perces fájásokkal is ugyanúgy álltam a gardrobe-ban, mint álltalában, és vakartam a fejem, hogy mit vegyek fel...:) (Utólag ez már nagyon viccesnek tűnik, de akkor ott ez tényleg egy hatalmas dilemma volt.)

Eltelt kb 1 óra, de Petya sehol...majd nyílik a garázs...végre megjött. Én mint Pavlov kutyája nyáladzom, csak had egyek végre. Azért jó sárkány létemre, csak nem bírtam ki, hogy ne szegezzem életem párjának a kérdést, eme magasztas pillanatban:-Mégis mi tartott 1 kenyér és két tábla csokoládé megvásárlásában ennyi ideig?. És akkor jött a sztori -mert ugye ez is csak akkor történik, ha én szülök-. Pomázon nincs éjjel-nappali, vagyis azt hittük, hogy amibe eddig jártunk az az, de 3-kor valószínüleg az ő időszámításuk szerint sem éjjel, sem nappal sincs. Szóval Petya vissza kettő és irány Budakalász. Háááát...az a non-stop sem non-stop, inkább "csak picit stop éjszaka". Sebaj, akkor a drága átkocsikázott Békásmegyerre, ahol talált egy pékséget, melynek elmondása szerint feltépte az ajtaját és közölte, hogy neki márpedig kenyér kell. A pék erre reflektált, hogy ők márpedig nem árusítanak, csak a boltokba viszik ki a friss ropogós kenyeret. Kemény Apafej nem hagyta magát, és tudatta a pékkel, hogy őt ez most nem igazán érdekli, mert szülünk és kell a kenyér. Pék szíve ellágyult és kaptunk kenyeret, frisset. Noshát kenyér gond megoldva, visszafelé még benzinkút, mert ugye ott van még az a csoki dolog is...(hihetetlen, hogy nem felejtette el:)).

Szendvicskészítés és közben hezitálás, hogy mikor is induljunk a kórházba. A Margit híd lezárása miatt Buda reggel áll, rakpart szintén lecsukva. Tehát időben kéne indulni, hogy ne a kocsiban szüljünk, de én inkább itthon vajúdnék amíg lehet. 6 órában kiegyezünk. el is indulunk 6kor. Kocsiban viccelődés, hogy vajon mit kell ilyenkor mondani a kórházban pl:Jöttünk szülni? És akkor megérkeztünk. Petyka bekopogtatott a szülőszoba ajtaján, és a kilépő hölgyel közölte (később kiderült a takarítónő volt az...), hogy 5 percesek a fájások. A hölgy azonnal betessékelt és hoppá a dokim jött velem szembe a folyosón (persze hogy ott volt, megszállott a fickó). De jobb is így, mert nagy dilemmám volt, hogy mikor is szóljak neki, hogy ne legyen se túl korán, se túl késő. Szóval jött velem szembe, és persze szokásához híven elkezdett poénkodni. Gyorsan megvizsgált. 1 újnyira tágultam, rámnézett és közölte, hogy akkor szülünk. Szépen becuccoltunk a vajúdóba, ami hát...elsőre rémisztő volt. Nők kiabáltak a fájdalomtól, én meg ott üldögéltem, magamban vajúdva, és válaszolgatva a kérdésekre, miszerint nekem is fáj higgyék el, csak jól bírom. Nagyon meleg volt, kimentem az erkélyre, sétáltam a folyosón, aztán úgy döntöttem kimegyek apafejhez az előtérbe. Az volt a legjobb, vihorásztunk a többi apuka meg halálra vált arccal nézett minket és kérdezgettek, hogy nekem nem fáj? Így ment ez jó darabig. sétáltam Petykával a kórházban. Aztán kijött a dokim, és közölte, hogy ne mászkáljak már el folyton, mert mindjárt szülünk, én meg itt röhögcsélek, hogy van ez...biztos fájás gyenge vagyok. Jöttek aztán a vizsgálatok, ctg, nst, megrepedt a magzatburok, elfolyt a víz, és sűrűsödött a fájdalom. Aztán végre lett szabad szülőszoba (azt nem említettem, eddig, de olyan nagyüzem volt, hogy az elején nekem nem is jutott ágy a vajúdóban, csak egy műanyag kertiszék és azon üldögéltem:)). Szóval lett szoba és végre bejöhetett Petyka a fájsok közepette is viccesnek találtam a műtős szerkóban, a nagy fotóscuccal a nyakában:). Vajúdtunk hát immáron együtt és igen az utolsó két óra kemény volt. A zuhany és az állva vajúdás, nekem ezek jöttek be ott akkor a legjobban. Szegény párom folyton kérdezgette, hogy hogyan segítsen, de mondtam, neki, hogy elég az nekem, hogy ott van, mást úgysem tud csinálni. Megint ctg, nst (ezt utáltam már, mert fekve jóval nagyobbnak tűnt a fájdalom). Jött a doki és ugrált körülöttem az oxitocin injekcióval és közben mormolta, hogy fájásgyenge, fájásgyenge. Én meg mondtam neki, hogy tegye el azt a cuccot a következő anyukának, mert nekem már nem kell ugyanis akkor már Hangácska elindult kifelé:) (persze akkor még nem tudtuk, hogy ő Hanga lesz). Közben a doki látván Petyka óriási fényképezőgépét (fotóriporter drága) elkezdett arról dumálni, hogy neki milyen gépe van,milyen objektívekkel stb., petya pedig kontrázott rá. én meg csak néztem, hogy akkor most foglalkozna végre valaki velem, velünk is? És lám 4-5 kitolás és előbujt ez a kis csoda. Aki megkapta a Hanga nevet, mert igen Ő Hanga! 2810 grammal, 54 cm-el, és óriási hangal pottyant közénk 2009. augusztus 28-a verőfényes délutánján, pontban 3-kor. Maradtunk még 2 órát hármasban a szülőszobán...Hanga szopizott, Petya és én csak néztük-néztük, és akkor ott összeállt a kép. Igen mi mostmár nem csak egy pár, hanem egy egész kis család vagyunk.