Bár két hónap eltelt azóta -de, hogy Hanga minden mozzanata ismert és története kerek legyen- kezdem Hanga kinti életének a legelején.
Tehát a szülés: az egész terhesség alatt ez volt az egyetlen dolog, amitől nem paráztam. Féltem a genetikai rendellenességektől, féltem, hogy milyen anya leszek, tudom-e teljesíteni azt a sok elvárást, amit a terhesség alatt sikeresen összeolvastam a neten, könyvekben és magazinokban, de valahogy a szülés nem rendített meg. (mostmár tudom, hogy legközelebb kb mire számíthatok:)).Egyet biztosan tudtam, ha mód van rá természetesen, fájdalomcsillapító nélkül egy bababarát kórházban szeretnék szülni.
Hanga kitöltötte a 40 hetet, sőt még 6 napot rá is húzott. Drága életem párjával az utolsó 2 hétben már minden nap túráztunk, hátha beindul...de Manó csak nem akart előjönni, jól érezte magát odabent. Aztán amikor a doktorbácsi megillyesztett minket, hogy ha péntekig nem indul be magától, akkor szombaton beindítja, na Hanga azt már nem várta meg:). Jött szépen pénteken magától.
Hajnal 1-kor kezdődtek a 10 perces fájások. Vártam két órát, aztán riasztottam csak Apafejet . Gondoltam ha ez mégsem az, had aludjon csak nyugodtan. (Persze titkon tudtam, hogy ez már az. :)) Szóval 3-ig 10 perceztünk. Szóltam hát Petykának, hogy szülünk, úgyhogy én elmegyek zuhanyozni, hajatmosni -ezt ugye muszáj, mert hogyan néznék már ki szülés közben zsíros hajjal:)- neki pedig az lenne a feladata, hogy szerkeszen valami kaját, mert éhen pusztulok. Zuhany, hajmosás, hajvasalás végeztével jött a szerelmem és közölte, hogy nincs itthon kenyér. (Miért is lenne egy 9 hónapos terhes háztartásában kenyér???:)) OK, semmi gond, akkor éjjel-nappali, nincs apelláta, kell az energia szülni, és ha már amúgy is megy, csapjon oda 2 tábla fehér csokit is a kenyér mellé. Petya elindult. Meske pedig készülődött tovább, a fájások pedig sűrűsödtek. Pakolni már nem kellett készen volt már AZ A CSOMAG kb 2 hete. Hihetetlen, de az akkorra már 6-7 perces fájásokkal is ugyanúgy álltam a gardrobe-ban, mint álltalában, és vakartam a fejem, hogy mit vegyek fel...:) (Utólag ez már nagyon viccesnek tűnik, de akkor ott ez tényleg egy hatalmas dilemma volt.)
Eltelt kb 1 óra, de Petya sehol...majd nyílik a garázs...végre megjött. Én mint Pavlov kutyája nyáladzom, csak had egyek végre. Azért jó sárkány létemre, csak nem bírtam ki, hogy ne szegezzem életem párjának a kérdést, eme magasztas pillanatban:-Mégis mi tartott 1 kenyér és két tábla csokoládé megvásárlásában ennyi ideig?. És akkor jött a sztori -mert ugye ez is csak akkor történik, ha én szülök-. Pomázon nincs éjjel-nappali, vagyis azt hittük, hogy amibe eddig jártunk az az, de 3-kor valószínüleg az ő időszámításuk szerint sem éjjel, sem nappal sincs. Szóval Petya vissza kettő és irány Budakalász. Háááát...az a non-stop sem non-stop, inkább "csak picit stop éjszaka". Sebaj, akkor a drága átkocsikázott Békásmegyerre, ahol talált egy pékséget, melynek elmondása szerint feltépte az ajtaját és közölte, hogy neki márpedig kenyér kell. A pék erre reflektált, hogy ők márpedig nem árusítanak, csak a boltokba viszik ki a friss ropogós kenyeret. Kemény Apafej nem hagyta magát, és tudatta a pékkel, hogy őt ez most nem igazán érdekli, mert szülünk és kell a kenyér. Pék szíve ellágyult és kaptunk kenyeret, frisset. Noshát kenyér gond megoldva, visszafelé még benzinkút, mert ugye ott van még az a csoki dolog is...(hihetetlen, hogy nem felejtette el:)).
Szendvicskészítés és közben hezitálás, hogy mikor is induljunk a kórházba. A Margit híd lezárása miatt Buda reggel áll, rakpart szintén lecsukva. Tehát időben kéne indulni, hogy ne a kocsiban szüljünk, de én inkább itthon vajúdnék amíg lehet. 6 órában kiegyezünk. el is indulunk 6kor. Kocsiban viccelődés, hogy vajon mit kell ilyenkor mondani a kórházban pl:Jöttünk szülni? És akkor megérkeztünk. Petyka bekopogtatott a szülőszoba ajtaján, és a kilépő hölgyel közölte (később kiderült a takarítónő volt az...), hogy 5 percesek a fájások. A hölgy azonnal betessékelt és hoppá a dokim jött velem szembe a folyosón (persze hogy ott volt, megszállott a fickó). De jobb is így, mert nagy dilemmám volt, hogy mikor is szóljak neki, hogy ne legyen se túl korán, se túl késő. Szóval jött velem szembe, és persze szokásához híven elkezdett poénkodni. Gyorsan megvizsgált. 1 újnyira tágultam, rámnézett és közölte, hogy akkor szülünk. Szépen becuccoltunk a vajúdóba, ami hát...elsőre rémisztő volt. Nők kiabáltak a fájdalomtól, én meg ott üldögéltem, magamban vajúdva, és válaszolgatva a kérdésekre, miszerint nekem is fáj higgyék el, csak jól bírom. Nagyon meleg volt, kimentem az erkélyre, sétáltam a folyosón, aztán úgy döntöttem kimegyek apafejhez az előtérbe. Az volt a legjobb, vihorásztunk a többi apuka meg halálra vált arccal nézett minket és kérdezgettek, hogy nekem nem fáj? Így ment ez jó darabig. sétáltam Petykával a kórházban. Aztán kijött a dokim, és közölte, hogy ne mászkáljak már el folyton, mert mindjárt szülünk, én meg itt röhögcsélek, hogy van ez...biztos fájás gyenge vagyok. Jöttek aztán a vizsgálatok, ctg, nst, megrepedt a magzatburok, elfolyt a víz, és sűrűsödött a fájdalom. Aztán végre lett szabad szülőszoba (azt nem említettem, eddig, de olyan nagyüzem volt, hogy az elején nekem nem is jutott ágy a vajúdóban, csak egy műanyag kertiszék és azon üldögéltem:)). Szóval lett szoba és végre bejöhetett Petyka a fájsok közepette is viccesnek találtam a műtős szerkóban, a nagy fotóscuccal a nyakában:). Vajúdtunk hát immáron együtt és igen az utolsó két óra kemény volt. A zuhany és az állva vajúdás, nekem ezek jöttek be ott akkor a legjobban. Szegény párom folyton kérdezgette, hogy hogyan segítsen, de mondtam, neki, hogy elég az nekem, hogy ott van, mást úgysem tud csinálni. Megint ctg, nst (ezt utáltam már, mert fekve jóval nagyobbnak tűnt a fájdalom). Jött a doki és ugrált körülöttem az oxitocin injekcióval és közben mormolta, hogy fájásgyenge, fájásgyenge. Én meg mondtam neki, hogy tegye el azt a cuccot a következő anyukának, mert nekem már nem kell ugyanis akkor már Hangácska elindult kifelé:) (persze akkor még nem tudtuk, hogy ő Hanga lesz). Közben a doki látván Petyka óriási fényképezőgépét (fotóriporter drága) elkezdett arról dumálni, hogy neki milyen gépe van,milyen objektívekkel stb., petya pedig kontrázott rá. én meg csak néztem, hogy akkor most foglalkozna végre valaki velem, velünk is? És lám 4-5 kitolás és előbujt ez a kis csoda. Aki megkapta a Hanga nevet, mert igen Ő Hanga! 2810 grammal, 54 cm-el, és óriási hangal pottyant közénk 2009. augusztus 28-a verőfényes délutánján, pontban 3-kor. Maradtunk még 2 órát hármasban a szülőszobán...Hanga szopizott, Petya és én csak néztük-néztük, és akkor ott összeállt a kép. Igen mi mostmár nem csak egy pár, hanem egy egész kis család vagyunk.
