2010. január 27., szerda

A hozzátápi


Nos, aki olvasta a tejparát, és kínlódásaimat a szoptatással kapcsolatban (amit mindzek ellenére imádok, és remélem még sokáig menni fog), szóval annak nem nehéz megértenie, hogy az általános ajánlások ellenére, most 5 hósan elkezdtük a hozzátáplálást. Ami igazából így az elején, inkább hozzákóstolgatásnak nevezhető.

Szóval, tudjátok, kínlódtam és kínlódok a tejért. Most újra elővettem a homeopátiát és a Lac Caninum, valamint a Pulsatilla bogyókat izzítottam. Ezeket eddig még nem próbáltam, de úgy néz, ki, hogy 5 nónap után végre megtaláltam a szeremet. (HURRÁ!) Kicsit megdobta a tejcsi mennyiségét, de Hanga éhenkórász maradt így is. Hites urammal megbeszéltük, hogy 5. hónapig húzzuk, aztán, hogy ne tápit kapjon a bébi, inkább kap enni rendesen.

Hát mit is mondjak. Nagy dolog ez. Én már 2 héttel előtte izgalomban voltam :). Próbáltam kitalálni és tudományosan, meg mindenféleképpen meghatározni, hogy mi legyen az első falat...És oda jutottam (hótevidens) hogy ALMÁval kezdünk. Ennek persze az lett a vége, hogy nem bírtam ki, s amikor múlt héten megpároltam egy egész sütőtököt, -hogy Hanga bébinek lefagyasszam a hozzátápi időszakára- muszáj volt adnom neki a pároló levéből két kanállal. Odalopóztam hát a hintában édesen fogalalatoskodó kislányomhoz (olyan édesen tud gondolkodni a hinta kötelének csomóin:))szóval becsempésztem a töklevet. És tetszett neki. És tudjátok mit...ez tényleg NAGY DOLOG. Akkor úgy megnyugodtam, hogy fog ez menni.

Na de most hétfőn (a hozzátáplálás elkezdésének családilag megállapított hivatalos időpontján) klasszikusan almalével kóstoltattuk Paszujkát. Cuppogott rajta édesen. Kicsit savanyúbb, mint amit eddig megszokott :)De összességében benyalta. Aztán még a reszeléket is megkóstolta.

Ma, szerdán ott tartunk, hogy tízóraira és uzsira is benyomot 60 ml párolt alma pürét. Ma délután már szó szerint tépte ki a kezemből a kanalat. Hihetetlen ez. Most jön a maszat időszak. Minden pürés:). A szintén családilag megállapított 4 nap után jöhet az új íz. Ezt még ki kell találnom, hogy mi is legyen...

Tehát összességében az eltervezett 5 hónapot sem 5 hónap, mert igazából csütörtökön lesz 5 hós a leánka, meg a nagyon kigondolt alma sem igaz, hogy az első volt, mert ott az a sütőtök mizéria előtte....ilyen ez. Bonyolult és mégi magától értetődő. Ösztönös, és ez a legszebb benne, hogy képes rá az ember érzésből...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése